KARC junior rögbi csapata
KARC junior rögbi csapata
Menü
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2006-10-23
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Hírek
Hírek : A kecskeméti junior csapat győzelemmel avatta fel az új mezeket

A kecskeméti junior csapat győzelemmel avatta fel az új mezeket

Szalontai Bence  2007.03.11. 09:40

Mindhárom kecskeméti csapat győzött Vácott

Elefántok JUNIOR 0 - 29 KARC JUNIOR

A mérkőzés az eredetileg kiírt 13:30 helyett a felnőtt meccs előtt, 12:00-kor kellett lejátszani (...), így azok a kecskeméti játékosok, akik a felnőtt csapat keretében is szerepelnek, nem játszhattak végig a junior meccsen, hiszen pihentetni kellett őket. Így azzal a szándékkal léptünk pályára, hogy már az elején eldöntjük a meccset. Ez így is lett, hiszen Baranyi Róbert az elején egy szép 8-as megindulásból szerzett vezetést, majd sorra jött a többi cél is (Baranyi összesen 3-at, Bartus 2-őt vitt), és Németh Máté lába - ha lassan is, de - bemelegedett a félidő végére (2 jutalomrúgást értékesített). Aztán a második félidőre lejött a Baranyi, Bartus, Réfi tengely (majd később Schrauf Tamás is lement), s ez meg is látszott a csapat játékán, mert bár az ellenfél térfelén játszottunk szinte végig, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott (vagy épp az volt a gond, hogy nem passzoltunk...), így nem változott az eredmény: 29-0 lett ide.

A kadétok fölényesen nyertek, a felnőttek pedig egy nyögvenyelős első félidő után, ha nem is parádés játékkal, de hozták a kötelező győzelmet.

 
KARC logó
 
Következő mérkőzés

???

 
Dícsőségtábla

Kecskeméti Atlétika
és Rugby Club

Junior Kupagyőztes
2003

Junior Magyar Bajnok
2004

Junior Diákolimpiai Bajnok

2007

 
Idő
 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
KARC képek!!!
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM